A cég a héten jelentette be, hogy 2025-től csak villanyautókat fognak gyártani, de a 2019-es All-Terrain koncept (képünkön) nem lesz köztük. Az az autó a Lagonda Vision Concept szedánt követte és elég komoly visszhangot keltett letisztult shooting brake stílusával és az utasoknak a sofőrnél jóval nagyobb kényelmet kínáló beltérrel.

Úgy tűnt, 2022-ben Walesben el is kezdhetik gyártani, annak ellenére, hogy a koncepten mutatott önvezető technológiát és szilárd elektrolitos akkumulátort egyelőre nem tudták volna alkalmazni rajta. Most azonban úgy tűnik, a teljes projekt jegelve lett, a gyártó a Lagonda helyett az ismertebb Aston Martin név alatt akar villanyautókat gyártani.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Ez nem a Lagonda végét jelenti, Tobias Moers vezérigazgató áprilisban vázol majd fel egy tervet, mely szerint a név többek között Aston Martin-modellek exkluzív verzióit takarja majd. Nem véletlen a hasonlóság a Mercedes-Maybach kapcsolathoz: Moers 25 évig dolgozott a Daimlernél, az Aston Martin előtt az AMG igazgatója volt.

Egyelőre nem lehet megtippelni, az új Lagonda modellek mennyiben lesznek mások, mint a többi Aston-termék. A Maybach GLS karosszériája nem sokban különbözik a Mercedes-Benz GLS-étől, könnyen lehet, hogy az Aston Martin sokkal gyorsabban és olcsóbban tudna így egy Lagonda verziót csinálni a DBX-ből, mintha az All-Terrainnel foglalkoznának.

A Garage 54 csapata mindeközben teljesen átlátszóvá tette egy Lada motorját, hogy megmutassák működés közben, az erről készült videót itt lehet megtekinteni.