A Lamborghini hivatalosan is bejelentette, hogy visszahívnak 221 példányt a 2018. július 4-e és 2021. január 15-e között gyártott Aventador SVJ Coupéból.
A visszahívás okát az szolgáltatja, hogy a motorborítás egyik műanyag eleme a hő hatására eldeformálódhat, ami első körben a csavarok meglazulását, majd a teljes motorborítás mozgás közben történő lerepülését okozhatja.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A gyártó közlése szerint eddig nem érkezett hozzájuk jelzés azzal kapcsolatban, hogy az említett okok miatt balesetek vagy sérülések történtek volna, ám jobb elébe menni ezeknek a dolgoknak, így a biztonság kedvéért felülvizsgálatot rendeltek el.
Természetesen, mint minden ilyen esetben, az esetleges javítások összegét teljes egészében a Lamborghini állja.
Mindeközben fény derült egy Bugatti Divóra, melynek festésén másfél évet dolgozott a gyártó és egy ponton majdnem fel is adták a munkát - ám végül nem tették és az eredmény miatt meg is érte: itt lehet megnézni.