A vállalat elnöke eldöntött, hogy újra az utakon szeretné látni egyik legismertebb modelljük modern-kori változatát.

Jean-Philippe Imparato, az Alfa Romeo új vezérigazgatója egy sokak számára örömteli döntéssel kerülhet közelebb a rajongók szívéhez, ugyanis a vezető úgy döntött, hogy berendeli a dizájnterveket, amik az 1998 és 2002 között gyártott Alfa Romeo 166 utódja köré épülnek.

Galéria: Alfa Romeo 166

Túl sok információ egyelőre nem ismert a modellről, ám annyit már tudni lehet, hogy pozícióját tekintve a Giulia fölött, az E kategóriában helyezkedik majd el, az alapot pedig a már jól ismert Giorgio platform szolgáltatja.

Az újdonság 2025-ben kerülhet be a kereskedésekbe, a különböző változatokat tekintve pedig benzines, plug-in hibrid és tisztán elektromos kivitelek érkezésére lehet számítani.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Piacra kerülése után a 166-nak az Audi A6, BMW 5-ös sorozat és Mercedes E-osztály hármassal kell majd megmérkőznie.

Mindeközben fény derült egy Bugatti Divóra, melynek festésén másfél évet dolgozott a gyártó és egy ponton majdnem fel is adták a munkát - ám végül nem tették és az eredmény miatt meg is érte: itt lehet megnézni.