A Honda 1992 és 1998 között a CR-X del Solt építette a CR-X utódjaként. Elég népszerű darab volt.

Több piacon, többfajta kiszerelésben voltak elérhetőek, a legerősebbe egy 1,6-literes négyhengeres betegség került 160 lóerővel, így ez volt az első sorozatgyártott autó, melynek szívómotorja elérte a literenkénti száz lóerőt.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Bár sokan szerették a del Solt, amit ennek az amerikai darabnak a tulajdonosa művelt az autóval, az erősen a megkérdőjelezhető kategóriába esik.

A Redditen megosztott képek alapján a hátsó lámpák helyére az Infinitiére hajazóak kerültek, emellett diffúzor is van rajta valamiért. A karosszéria egyéb elemeit is lecserélték, illetve új, nem túl szép felnik kerültek rá.

Galéria: Honda Civic/CR-X Del Sol tuning fail

A furcsaságok az új motorháztetőnél és első fényszóróknál folytatódnak, ezek a Nissan 350Z-t idézik. Mivel a del Sol egy igen kicsi autó, ezek a lámpák túl nagynak hatnak hozzá és megtörik az amúgy áramvonalas alakot.

Mindeközben a vadonban valaki felfedezett egy Ford Mustangot, amiből a tulajdonosa valami elvetemült okból Ferrarit akart csinálni. Itt lehet megtekinteni.