Az S-osztály újításai remekül állnak a kisebb modellnek is.

Az S-osztály után a C-osztályon a sor, hogy megmutassa megújult énjét, a Mercedes pedig most be is mutatta egyik legfontosabb modellje új verzióját.

A korábbi kémfotók és teaserek alapján egyértelmű volt, hogy nagy lépést tesz a C-osztály előre. Kinézetében az S-osztály és az E-osztály lett egybegyúrva, de áramvonalasabb, mint valaha, elegánsabbnak és sportosabbnak tűnik egyszerre.

Galéria: Mercedes C-Klasse Limousine (2021)

A legfőbb változások a fényszórókat, a hűtőrácsot és a lökhárítókat érték, akár azt is írhatnánk, hogy csak csiszoltak az előző generáción, de az ilyen kijelentésekhez előbb élőben kellene látnunk.

A külcsín fejlődésének aprólékossága mellett az utastérre rá sem lehet ismerni. A Mercedes-Benz mérnökei kivágták és beillesztették az S-osztály belterét, de ez nem baj, legalábbis nem gondoljuk, hogy a vásárlók panaszkodni fognak miatta.

A sofőr előtt egy vízszintes érintőképernyő van (10,25 vagy 12,3 colos lehet) minden lényegi információval, de középen is van egy felé fordítva. Ez esetben 9,5 colos és 11,9 colos képernyők közül választhatunk. Természetesen a saját fejlesztésű MBUX infotainment rendszer van az autóra telepítve.

Galéria: Mercedes C-Klasse Limousine (2021)

Az új C-osztály 475 cm hosszú, 182 cm széles és 287 cm a tengelytávja. A csomagtérben 45 literrel több hely van, már 360 literes a térfogata.

A motorkínálatban már nem lesz tisztán benzines változat: vagy 48 voltos enyhehibrid, vagy plug-in hibrid érhető el, utóbbi 100 km-es elektromos hatótávja van. A villanymotor mellé egy 2,0-literes négyhengeres motor került, összesen 313 lóerőt és 550 Nm-es nyomatékot generál. A 25,4 kWh-s lítiumionos akkumulátort 30 perc alatt lehet 55 kW-os egyenáramú töltővel feltölteni.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Újdonság még a hátsókerék-kormányzás bevezetése, amely nagyobb stabilitást eredményez a gyorsabb kanyarokban. A szedán és a kombi egyszerre kerülnek majd a piacra, mindketten március 30-tól rendelhetőek meg.

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel közben gyűjteménye több darabjától, elsősorban Ferrariktól válik meg. Az autókat itt lehet megnézni.