Rengeteg teaser után végre megismerhetjük a Nissan Qashqai harmadik generációját. Nagyon röviden: nagyobb és modernebb modell lett, mely megválik a turbódízelektől, de keblére öleli a villamosított hajtásláncokat.

Külsőre a Londonban tervezett modell az új Juke és az érkező X-Trail vonalát követi, legalábbis a fényszórók alapján, a V-alakú hűtőrács maradt, csak kicsit át lett alakítva. Oldalról sportosabb lett a modell, ennek lehet köze az új, akár 20 colos felnikhez is.

Galéria: Nissan Qashqai (2021)

Végül megemlítendőek a hátsó lámpák, melyek stílusosabbak az eddiginél, de nem szűkítették le őket úgy, mint más márkák. A lökhárító és a diffúzor összeolvadása is érdekes.

A Qashqai minden irányba megnőtt, ez 442 cm-es hosszt, 183 cm-es szélességet, 163 cm-es magasságot és 266 cm-es tengelytávot jelent, ami nagyobb utasteret is jelent, a SEAT Ateca és a Kia Sportage bánatára.

A beltérre váltva, jóval magasabb minőséget kapunk és nincs hiány a technológiai újdonságokból sem, még ha a hagyományos klímavezérlés meg is maradt. A digitális műszerközpont 12.3 colos, míg a középkonzol 9 colos is lehet, a kormány mögött pedig egy 10,8 colos képernyő rejtőzik. Az infotainment rendszer Android Autóval és Apple Carplayjel is kompatibilis, ahogy az elvárt.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Nissan Qashqai alapját a Renault-tól kapott CMF-C platformra épül, amely 60 kilóval csökkenti tömegét, de ami fontosabb, új vezetési segédletek és villamosított hajtásláncok telepítését is megengedik. Ennek örömére a két benzines motor mellé mindenképpen kapunk egy 12 voltos enyhehibrid rendszert.

A Renault és a Daimler közreműködésével készült 1,3-literes motorok 140 és 158 lóerővel lesznek elérhetőek, előbbi csak elsőkerék-meghajtással és hatsebességes kézi váltóval érhető el, utóbbiba lehet kérni automata váltót és összkerékmeghajtást is.

Aki több hibridet szeretne az autóba, annak egy 190 lóerős változat jut, amiből 156 lóerőt egy 1,5-literes benzines motor hajt – vagyis nem ez hajtja, csak ez generálja az elektromosságot az akkumulátorba, így nagyon nem kell majd aggódni a hatótáv miatt.

Egyelőre nincs kijelölve pontos időpont a piacra kerülés időpontjára és az árakról sincs egyelőre információ. Ezeket idővel mi is közölni fogjuk.

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel közben gyűjteménye több darabjától, elsősorban Ferrariktól válik meg. Az autókat itt lehet megnézni.