A rövid videóban először láthatjuk a Nissan Qashqai új hátsó lámpáit, melyek szembeötlőbbek, mint a leköszönő darabok és jól kiegészítik az első fényszórókat.

Más kulcsrészletek is felmerülnek a teaserben, például, hogy az oldalsó visszapillantók az A-oszlopról az ajtókra kerültek, és fekete színben úsznak, ahogy az oszlopok és a tető is.

Az előző teaserben látható volt a beltér is, melyben egy 12,3-colos műszerközpont és egy 9-colos infotainment képernyő fedezhető fel, de hangulatvilágítás és a fűtött ülések is az alapfelszereltség részei lesznek.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az európai hajtásláncok között egy hibrid egység lesz a főattrakció, amit egy 155 lóerős, 1,5-literes benzines és egy, a hátsó kerekeket hajtó villanymotor alkot 187 lóerőért összesen. A belépőszint egy 1,3-literes benzines motort rejt enyhehibrid rendszerrel, amely 138 és 153 lóerős verziókat kap.

Közben a Porschékban szakosodott Singer egy újabb, a múlt századot idéző 911-est adott ki a kezéből, itt lehet megtekinteni.