A kérdéses prototípust Stephan Barral posztolta Instagramra és bár több Maserati-elem megfigyelhető rajta, erősen hasonlít más, korábban már látott Purosangue-prototípusokra.

A frontrész például a fényszórók és a hűtőrács tanúsága alapján egy Maserati Levantéé és hátul is több elem felfedezhető a másik márkától, amelyek az autó milétét igyekeznek elfedni.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Amit érdemes megjegyezni, hogy az autó nem igazán tűnik SUV-nek: Közel ül a földhöz és inkább a GTC4Lussóra hajaz. Ez félhetően azért van, mert még nem SUV-karosszériával és megemelt hasmagassággal tesztelték, de ez is meg fog majd történni, most a hajtásláncok, a felfüggesztések és más elemek próbálgatása folyik.

A Purosangue alapfelszereltségébe a hírek szerint a Lussóból átkerül a 650 lóerős, 3,9-literes V8-as biturbó, ezzel tökéletes ellenfele lesz a Lamborghini Urusnak, amelynek már készül a hibrid változata és a Ferrari is dolgozni fog majd a sajátján, amint az eredeti Purosangue bemutatkozik 2021 végén.

A BMW közben sokadszorra is megvédte új autói rengeteget támadott kinézetét, Domagoj Dukec főtervező nyilatkozatát a hatalmas hűtőrácsokról itt lehet elolvasni.