A hiba azonban nem csak ezt a rendszert érinti, ugyanis lefagyasztja a képernyőt, így a sofőr a tartalékkamerához és a klímavezérlőhöz sem fér hozzá, de a vezetési segédletekre is hatással lehet.

Az NHTSA kötelezővé tette a tartalék fedélzeti kamera jelenlétét az autókban, míg a klíma nélkül például a bepárásodott szélvédő letisztítását is megakadályozhatja.

A konkrét hiba akkor következik be, amikor az autó 8GB-os flash memóriachipje eléri a tárolási kapacitást, az ügynökség szerint ez 5-6 évvel a vásárlás után történhet meg.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az NHTSA korábban még 158 ezer autó visszahívására kérte a Teslát, ám kiderült, hogy több autó esetében már kicserélték a chipet egy 64 GB-os darabra és az érintőképernyőt is pótolták.

A visszahívás 2016 és 2018 között gyártott Model X-eket, illetve 2012 és 2018 között gyártott Model S-eket érint. A cég ingyen vállalja a cserét és kifizeti az összeget azoknak, akik saját költségre már megejtették a szervízt.

Közben az SSC Tuatara megismételte megismételte többkilométeres átlagsebességi rekordkísérletét, melyet ősszel vitattak, az eredményt itt lehet megnézni.