A Tesla múlt héten sorozatban a hatodik profittal zárt negyedévéről számolt be, de nem az eladásaik miatt nyereségesek.

A Tesla múlt héten jelentette be, hogy 2020-ban 721 millió dolláros profitot termeltek, miután 2019-ben 862 milliót veszítettek. Nem a gyártó eladásai ugrottak meg azonban ennyire: nagyon sok kormánynak van égető szüksége villanyautókra.

Több amerikai államban és Európában is el kell érni minden évben egy bizonyos károsanyag-kibocsátási célszámot a gyártóknak, ha pedig ez nem sikerül, olyanoktól kell felvásárolni ún. karbonkibocsátási kreditet, mint a Teslától, akik csak villanyautókat gyártanak.

A Teslának ez remek üzlet, öt év alatt 3,3 milliárd dollárt szedtek össze így, ennek felét 2020-ban. Ez a bevétel messze túlhaladta az eladásokból származó 721 milliós profitot, nélküle 872 millió dolláros veszteségük lenne.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Tesla maga is igyekszik elszakadni attól, hogy erre támaszkodjanak hosszútávon, és ez sikerülhet is, hiszen a tőzsdén a cég papírjainak ára az egekben van – más kérdés, hogy hatalmas a vita arról, hogy a cég valóban tekinthető-e jövedelmező vállalkozásnak.

Gene Munster szerint a két oldal elbeszél egymás mellett, bár ő is úgy gondolja, hogy elsősorban az autóipar marginális bevételeit kellene mérceként használni ahhoz, hogy a cég valódi értékét fel tudjuk mérni.

A Tesla részvényeinek értéke 743%-kal nőtt 2020-ban, így ez a világon a legértékesebb cég jelenleg. Azonban csak 499 550 autót adtak el, ami a világszerte értékesített 70 millióhoz képest borzasztóan kevés. Közben a Tesla papírjait olyan áron adják, mint a 12 legnagyobb autógyártóét összesen.

Közben az SSC Tuatara megismételte megismételte többkilométeres átlagsebességi rekordkísérletét, melyet ősszel vitattak, az eredményt itt lehet megnézni.