Az egyik sofőr, Kyle Conner vezette azt a Tesla Model 3-at, amely az előző rekordot tartotta. Bár több, mint 100 km/h-s átlagsebességgel szelték át az országot, nem ez a legnagyobb érdem.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A Tesla az ilyen rekordokat elsősorban kiterjedt töltőhálózata miatt tudja felállítani, de úgy néz ki, a Porsche Electrify America által kiépített hálózata azonban eléggé kiterjedt ahhoz, hogy gyorsabban átjusson az autó az országon.
Nem ment azonban zökkenőmentesen a dolog, a navigáció például egy hiba miatt végig úgy döntött, hogy az autó Ohióban van, így nehezebb volt töltőket találni, saját erőből kellett megoldani ezt. Ráadásul a navigációhoz kötődik az a rendszer is, ami a töltőhöz vezető úton felmelegíti az akkumulátort, így nem tudták a lehető leggyorsabban intézni a töltéseket.
Mindenesetre úgy tűnik, a csapat meg tudta oldani ezeket, így hiába a kisebb hatótáv és töltőhálózat, majd egy órával gyorsabban átértek az Államokon, mint a Model 3, Újév estéjén érkezve meg célállomásukra.
Egy hobbiszerelő mindeközben roppant érdekes kísérletre vállalkozott: A Koenigsegg motorjaiból ismert Freevalve technológiát próbálja átültetni egy Mazda Miata motorjára. Itt lehet megnézni, sikerrel járt-e.