Majdnem 200 millió forintért lehet megvenni a Chicago Bulls legendájának egykori autóját.

Az ezer lóerő feletti hiperautókhoz vezető út elfelejtett szuperautókkal van kikövezve, mint a Mercedes-Benz SLR McLaren, amely emlékeztet, hogy volt idő, amikor a Mercedes a McLaren résztulajdonosa volt. A gyártása 2003-tól 2010-ig tartott és egy erősebb, 722 Edition nevű modell is forgalomban volt, ebből az egyik, mely valaha Michael Jordannél volt, most eladó.

Galéria: 2007 Mercedes-Benz SLR McLaren

A Crave Luxury Auto hírdette meg a ritka, 2007-es gyártású darabot 675 750 dollárért, azaz majdnem 200 millió forintért. Ez sok, de a Mercedes nem gyártott sok SLR-t, hét év alatt a különleges sorozatokkal együtt 2157 készült belőle. Ehhez jön Jordan neve – bár a hírdetés erről a szálról nem árul el sokat – és azt, hogy ez egy 722 Edition és máris megvan a kilenc számjegy. Ráadásul mindössze 1670 km van benne.

A 722 Edition SLR a motortérben különbözik az eredeti változattól, a kompresszoros 5,4-literes 617 lóerős és 780 Nm-es erőforrásból 641 lóerős és 820 Nm-es lett – ez a 2000-es években rengetegnek számított.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Bár az autóról készült képek nem a legjobbak, így is remekül néz ki. A hosszú motortér, az oldalsó kipufogó, a szellőzőrács az első kerék mögött időtállóak és ma is remeknek számít a teljesítménye: 3,7 mp alatt százon van, míg végsebessége 337 km/h.

Egy hobbiszerelő mindeközben roppant érdekes kísérletre vállalkozott: A Koenigsegg motorjaiból ismert Freevalve technológiát próbálja átültetni egy Mazda Miata motorjára. Itt lehet megnézni, sikerrel járt-e.