Több, mint másfélmillió forintnyi összegre is megbüntethetik azokat, akik túllépik a megengedett sebességet.

Január 1.-éig sem bántak kesztyűs kézzel az osztrák hatóságok a gyorshajtókkal, tanúsítja ezt a maximálisan kiszabható 2180 euró, amit most 5000 euróra, azaz kb. 1,8 millió euróra emeltek.

Nem ez az egyetlen szigorítás azonban, lejjebb vitték azt a sebességhatárt is, amely felett azonnal bevonja a rendőrség a gyorshajtók jogosítványát.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Autópályán ez a határ 170, lakott területen kívül 140, míg lakott területen belül 80 km/h lesz a limit, ahol a pénzbüntetés mellett a jogosítványnak is búcsút lehet inteni.

Más hír, hogy tavasztól már elektromos jogosítványunk is lehet, azaz a megszokott kártya helyett egy erre megfelelő alkalmazással jelezhetjük, hogy alkalmasak vagyunk az adott jármű vezetésére.

Forrás: Autoszektor.hu

Egy Audi RS7-es közben lenyűgöző, színváltoztató festést kapott, amit itt lehet megcsodálni.