A Hyundai 2019-ben mutatta be a 45 Conceptet, egy retro, 70-es éveket idéző külső dizájnnal, hasonlóan a Honda E-hez, ami tavaly került ki a piacra.

Galéria: Hyundai 45 Spy photos

Az újdonságot most az Auto Motor und Sport kapta lencsevégre a Nürburgringen, és a jelek szerint továbbra sem változtatott a Hyundai sokat a merész külsőn, igaz, egy pár hagyományos visszapillantó tükör azért került az autóra.

Az Ioniq 5 is a Hyundai-Kia E-GMP platformjára épülhet majd, ami két elektromos motort jelent majd, és akár 313 lóerőt. A belépőszintű, 58 kWh-s akkumulátor 450 kilóméteres hatótávot biztosíthat majd a 2021 második negyedévében érkező újdonságnak.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az AMuS értesülései szerint 2021 második felében egy ennél erősebb változat is érkezhet, 73 kWh-s akku csomaggal, ami 550 kilométeres hatótávot tenne lehetővé. A belsőteret még nem sikerült lencsevégre kapni, de az azért szinte biztos, hogy nem a koncepciónál látott forgatható kagylóülések kerülnek majd az utcai változatba.

Egy Audi RS7-es közben lenyűgöző, színváltoztató festést kapott, amit itt lehet megcsodálni.