Egy kanadai férfi ellen azért emeltek vádat, mert állítólag aludt vezetés közben. Az eset azért nem okozott balesetet, mert autója, egy Tesla Model S épp önvezető módban közlekedett az úton.

Szeptemberben a 20 éves Leran Cai-t letartóztatták, miután a kanadai rendőrség bejelentést kapott egy autóról, mely átlépte a sebességhatárt Ponoka közelében. Egy szemtanú azt állította, hogy az autó mindkét első ülése teljesen hátra volt hajtva, utasai pedig minden jel szerint aludtak.

A Global News beszámolója szerint a 20 éves sofőrnek először december 11-én kellett megjelennie a helyi bíróságon. Nem csak közveszélyes vezetéssel, hanem sebességtúllépéssel is vádolják.

A rendőrség beszámolója szerint miután szirénájuk bekapcsolásával akarták megállítani a járműt, az nagyjából 150 km/órás sebességre gyorsított fel. A vancouveri büntetőjogi ügyvéd, Kyle Lee szerint ez lehet az első a sok hasonló eset közül.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


„Nem ismerek olyan precedenst a kanadai jog történelmében, ahol valaki elaludt egy önvezető autó volánja mögött, és közveszélyes vezetés miatt emeltek ellen vádat” – mondta a Global Newsnak. Lee hozzátette, hogy helyi szinten egyelőre nem születtek külön szabályozók az önvezető autókra.

„Ez lesz egyik első olyan ügy, ahol egy önvezető autóval kapcsolatos cselekményt a bíróságon tárgyalnak majd. Rendkívül fontos lesz, milyen döntést hoznak majd az eset kapcsán a sofőr felelősségét illetően. A jövő szempontjából fontos meghatározni, mi a törvény álláspontja ebben a kérdésben.”

Cai 2021 január 29-én jelenik meg második alkalommal a bíróságon, közveszélyes vezetés vádja miatt.

Mindeközben egy M4-es BMW hajmeresztő fékezéssel került el hatalmas balesetet az Autobahnon, itt videót is meg lehet tekinteni róla.