Szögezzük le az elején: Ennek a versenynek nincs vesztese. Jó, az 1975-ös 930-as generáció az utolsó, de aki az eredeti 911-est vezeti, az már eleve győztes – ez a győztes pedig itt pár másodpercre lemaradt az élen haladó autótól.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Utóbbi természetesen a 992-es sorozat 911 Turbója, mely júliusban mutatkozott be. Van egy apró különbség a teljesítményükben, hisz az új darab 572 lóerőt mutat fel az eredeti 256 lóerős 3,0-literes motorral szemben, ráadásul négykerékmeghajtású is, míg a 930-as csak a hátsó kerekeket hajtja.

Az összkerékmeghajtás és a motor azonban úgy 450 kilós súlyfelesleget is ad az új verziónak, így hiába nem egy nagy autó, a régi 911 Turbóhoz képest még így is kombinak tűnik. A feleakkora motorerő ellenére azért az eredetit is öröm látni végigszáguldani a pályán.

A cégnek van oka ezzel a videóval kalapálni a rajongók szívbillentyűit: míg a koronavírus-járvány sok tragédiát okozott idén, megkaptuk a legerősebb gyári 911-est, emellett a 993-as sorozat is 25. évfordulóját ünnepli.

És mit várhatunk tőlük jövőre? A 911 GT3 nemhivatalosan már lelepleződött, hamarosan mindent megtudhatunk róla, emellett a GT2 és a két darab RS verzióinak a bemutatója is esedékes lesz 2021-ben.

Mindeközben Albániában elkezdtek dolgozni egy eléggé ígéretesnek tűnő szuperautón, amelyről az első - egyelőre digitális - képeket itt lehet megtekinteni.