Mike Flewitt, a McLaren vezérigazgatója adott interjút arról, követik-e az Aston Martin útját.

A cégvezetés kemény dolog, tudja ezt jól a McLaren vezérigazgatója, Mike Flewitt, akinek e-mail címe a vásárlóknak is megvan, így levelesládája inkább egy facebookos kommentszekcióra hasonlít, mint egy vezérigazgató fiókjára. A vásárlók egyik legfőbb kérése, hogy a cég ne építsen túl sok autót.

A McLaren így is tesz, holott több vetélytárs, a Lamborghini, a Porsche és az Aston Martin is máshogy dolgozik. A Car Magazine-nak azonban Flewitt elmondta, nem terveznek változtatni:


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


„Remélem az Astonnak bejön a dolog. Néha gondolkodom azon, hogy egyesek szerint túl konzervatívak, vagy nagyratörőek lehetünk-e, az utóbbi nyolc évben ugyanis sokat véghez vittünk.”

Idén a Sabre és a 720S versenyváltozata is bemutatkozott, a cég egyelőre így sem tervezi átlépni az évi 5000 legyártott autós küszöböt: „Nem hiszem, hogy el tudnánk adni tízezer McLarent. A vásárlók legfőbb üzenete felénk az, hogy ne építsünk túl sokat.”

McLaren Artura előadók

Ez a cég hajtásláncaira is hatással van: A cég az Artura révén új hibriden dolgozik, de a villanyautókat egyelőre kihagyják. Flewitt is érzi, hogy változott a szélirány és mire lesz szükség a jövőben, de ők egyelőre csak hibridekkel zöldítenék kínálatukat:

„Sikerült a technológiából olyat kihozni, amely egyszerre remekül teljesít és izgalmasabb is, így van értelme még ölni bele munkát.” – utalt az Arturára a vezető, amelyről jövőre tudunk majd meg többet.

Eközben előkerült egy meglehetősen érdekesen tuningolt Mercedes W110, az erről szóló írásunkat itt találjátok.