A Honda S660-at 11-12 millió forint körüli áron lehet megvásárolni.

A Honda S660 sosem keült terjesztésre Euópában, egy darabja azonban mégis feltűnt Görögországban tavaly, hála egy gyűjtőnek.

A tulajdonos (aki mellesleg gyűjtő is) annyira ráfanyalodott az autóra, hogy az összes biztonsági, karbantartási munkálatot felvállalta, csak, hogy Európában is engedélyezzék a kocsi közlekedését.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Nemrég azonban egy hírdetőoldalon találta magát a ritka darab, mely mindössze 4521 km-t futott. A kisautó 31 900 euróért (kb. 11 millió forint) került eladósorba és bár újon ennél olcsóbb, Európába hozatalának nehézsége és ritkasága miatt megéri a felárat.

A jobbkormányos modell egy 64 lóerős, háromhengeres motorral van ellátva, mely a hátsó kerekeket hajtja meg, alacsony súlypontja és súlyeloszlása pedig „nagyszerű vezetési élményt ígér”.

Mindeközben a Porsche leleplezte egyik legjobban várt új modelljét, a 911 GT3 Cupot is.