Nagy szerencséje van azoknak, akik az átlagostól érdekesebb megjelenésű X7-esre vágynak, ugyanis a gyártó most a kedvükben jár, igaz, nem árt igyekezniük az érdeklődőknek.

A szóban forgó kivitel nemrég a BMW Abu Dhabiban található kereskedésében is kiállításra került, így néhány szerencsés testközelből is megcsodálhatta az újdonságot, melynek alapját az xDrive40i modell adja.

Legalábbis normál esetben, ugyanis aki ennél többre vágyik, az M50i specifikáció mellett is megkaphatja az újdonságot, ahol már a 4.4 literes ikerturbós V8-as egység több mint 520 lóerős teljesítménye is bejön a képbe.

Galéria: 2021 BMW X7 Dark Shadow Edition

A német gyártó közlése szerint a modell kizárólag Frozen Arctic Grey fantázianevű fényezéssel lesz megvásárolható, amit magasfényű fekete kiegészítőelemek tesznek majd teljessé az ablakkeretnél, a hűtőrácsnál, a tetőcsomagtartónál és a lökhárítónál is.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A 22 colos felni szintén matt, egészen pontosan Jet Black matt fényezést kap, míg az utastérben Night Blue árnyalatú Alcantara és Black Merino bőrkárpitok teszik komfortossá az utazással töltött időt.

A fotókon látható változat az xDrive M40i variáns, vagyis esetében a vásárlók a már jól ismert sorhatos egységet kapják, amely ideális körülmények között akár 5.9 másodperces 0-100-as gyorsulást is prezentálhat.

Eközben egy elképesztően ritka Shelby GT500 Super Snake várja új tulajdonosát. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.