Nagyon gyakran előfordul, hogy a megjelenés igazi szerepet játszik két dolog megkülönböztetésében. Így van ez az autóknál is, ahol a vezetési élmény előtt a dizájnt vesszük szemügyre, és ha az nem fog meg, más irányba nézelődünk. De igaz ez bármilyen tárgyra és ruhára is, így miért ne lenne mindez valid az online világban?

Ezen tézisből kiindulva a Motor1.com és annak anyavállalata, a Motorsport Network együttműködési megállapodást kötött egy jól ismert vállalattal annak érdekében, hogy megvalósítson számunkra valamit, amit délután öt órakor mutatunk majd be nektek.

Várunk téged itt a honlapon és Facebook-oldalunkon is, ahol kommentálhatod is majd a látottakat.

Nem akarunk mindent lelőni, ám a közvetítés során néhány olyan szépséggel is találkozhattok, melyek ikonikusnak számítanak az autózás történelmében.