A Tesla 2019 márciusában mutatta be a Supercharger V3 névre keresztelt 250 kW teljesítményű gyorstöltőjét, mely felére csökkentett a töltési időt a második-generációs Superchargerhez képest.

Itt azonban nem áll meg a gyártó, ugyanis érkezik a töltő még hatékonyabb változata is, amelynek teljesítménye a 350 kW-ot is eléri.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Ez azonban csak az első lépés, ugyanis Jerome Guillen, a Tesla Automotive elnöke azt is megerősítette, hogy ennél erőteljesebb töltési megoldásokon is dolgoznak. Mint mondta, autók esetében 350 kW-ban gondolkodnak, ám ez a töltési teljesítmény kevés lesz a Semihez, ezért ennél is erőteljesebb Megachargerek elkészítésében is gondolkodnak.

Egyelőre nem tudni, hogy a Tesla újonnan telepíti-e majd a megnövelt teljesítményű töltőállomásokat, vagy pedig a meglévők frissítése mellett teszik le a voksukat, ám az bizonyos, hogy a Tesla-tulajdonosok a fejlesztéssel mindenképpen jól járnak.

Eközben a rendőrség közúti veszélyeztetés gyanúja miatt eljárást indított az M1-M7-esen büntetésből állóra fékező audis ellen. Az erről szóló cikkünket itt találjátok.