Ahogyan arra számítani lehetett, a sportautó könnyedén adta át a múltnak a Koenigsegg Agera RS rekordját.

Az SSC Tuatara lett az első olyan sorozatgyártott autó, amely átlépte az 500 km/órás végsebességet, és ami azt illeti, nem is olyan kevéssel.

A rekorddöntésre október 10-én került sor a Las Vegas és Pahrump  között futó 160-as út egy 11 kilométer hosszú lezárt szakaszán, ahol a sportautó egy irányban egészen 532.93 km/óráig gyorsult.

Mivel a szabályok szerint csak úgy lehet érvényes egy rekorddöntés, hogy az adott útszakasz mindkét irányában megteszi a távolságot az autó, visszafelé is tettek egy próbát, ahol a kilométeróra 484.53 km/óráig kúszott. A két végsebességet átlagolták, és kijött az 508.73 km/óra, amivel az SSC Tuatara könnyedén megszerezte a leggyorsabb sorozatgyártott autó címet, hiszen korábban a Koenigsegg Agera RS átlagolt végsebessége "mindössze" 446.97 km/óra volt.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Csak emlékeztetőül, a Tuatara meghajtásáról egy 5.9 literes ikerturbós erőforrás gondoskodik 1350 lóerős teljesítménnyel. A maximális fordulatszám 8000-ben lett meghatározva, az erőforráshoz kapcsolt robotizált manuális váltó pedig kevesebb mint 100ms alatt váltja a fokozatokat, vagyis egy minden téren csúcsot nyújtó sportautóról van szó.

A mindössze 1247 kilogrammot nyomó Tuatara karosszériája egy aerodinamikai mesterműnek is tekinthető, légellenállási együtthatója mindössze 0.279, 0-100-as gyorsulási értéke pedig 2.7 másodperc, vagyis akár a teljesítményspecifikus elektromos autókkal is felvehetné a versenyt.

Eközben kiderült, hogy a plug-in hibrid hajtáslánccal rendelkező autók a közöltnél magasabb károsanyag-kibocsátási értékkel rendelkezhetnek. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.

Galéria: SSC Tuatara rekorddöntés