A Tesla hivatalosan is bejelentette, hogy a 2021-es modellévre tervezett Model 3 nagyobb hatótávolsággal fog megérkezni a kereskedésekbe, aminek a potenciális vásárlók minden bizonnyal mód felett örülnek.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Standard Range 409 kilométeres hatótávolsága helyett az újdonság már 430 kilométer megtételére lesz képes. A Long Range esetében 20 kilométeres növekedés történik, ugyanis 560-ról 580-ra nő majd az egyetlen töltéssel megtehető kilométerek száma, míg a Performance kivitellel 530 helyett 567 kilométert közlekedhetnek a a vásárlók.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Nem ez az egyetlen érdekesség azonban az új Model 3-ak kapcsán, ugyanis a Long Range és a Performance gyorsulási értéke is javul, előbbi 4.6 helyett 4, utóbbi pedig 3.4 helyett 3.3 másodperc alatt teljesíti majd a 100-as sprintet.

A vállalat ezen felül új felnikkel, fekete díszítőelemekkel, elektromos működtetésű csomagtérajtóval és dupla üvegezéssel is készült az érdeklődőknek.

Fontos információ még, hogy a fejlesztések ellenére a modell ára változatlan marad.

Az autóról készült galéria a lap alján található.

Eközben a Dacia kifejezetten kedvező áron kínálja majd első elektromos autóját Magyarországon, az erről szóló írásunkat itt találjátok.

Galéria: Tesla Model 3 2021