Az angliai Birmingham közelében fekvő Walsallban történt az eset, a mellékelt fotó alapján pedig egyértelműnek tűnik, hogy a Rolls-Royce vezetője volt a hibás.

Ennek kiderítésére ugyanakkor még várunk kell, már csak azért is, mert a fotót készítő helyi rendőrség tájékoztatása szerint a Rolls-Royce vezetője kollégáik kiérkezése előtt sietősen távozott a helyszínről.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Beazonosítani persze így sem lesz elég, ugyanis a rendőrség elmondta, több fotó is készült az illetőről. Idővel remélhetőleg kiderül, mi volt számára annyira sürgős, hogy a kiérkező rendőröket sem tudta megvárni, mindenesetre a lényeg, hogy senki sem sérült meg a koccanásnál azért nagyobb találkozásban.

Eközben érdekes élményben lehetett része annak a bmw-snek, aki 280 km/órával száguldott a Nürburgringen, mikor a jobb első ajtó egyik pillanatról a másikra távozott a helyéről. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.