A vállalat korábbi tájékoztatása szerint mindössze 125 példányt készítenek a világ egyik leggyorsabb modelljéből, melyek közül az egyik az alábbi fotókon látható egyedi megjelenésű sportautó lesz.

A Koenigsegg Jesko Hydra névre keresztelt példány egy fiatal amerikai vállalkozóhoz fog kerülni, aki a nevet a görög mitológiából ismert kilencfejű Lernéi Hüdra nyomán adta a modellnek, ugyanis utóbbit épp egy kilencfokozatú váltóval látja majd el a gyártó.

A különleges, lila árnyalatú karbolborítás mellett más kiegészítők is megkapják az egyedi színt, többek között a féknyergek és a hátsó szárny véglapjai is ebbe az árnyalatban pompáznak majd.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Ha már hátsó szárny, érdemes megemlíteni, hogy a szóban forgó példány ugyanazzal a hátsó szárnnyal rendelkezik, mint az összes többi Jesko modell, annyi különbséggel, hogy itt egy cápauszony is összeköti azt a tetővel, ami még vadabb megjelenést kölcsönöz a sportautónak.

 

Egyelőre nem tudni, hogy a leendő tulajdonosnak mekkora összeget kell kifizetnie a változtatásokért, ám a modell ára szinte biztosan 4 millió dollár lesz, a kiszállítására pedig legalább két évet kell majd várnia.

Eközben érdekes élményben lehetett része annak a bmw-snek, aki 280 km/órával száguldott a Nürburgringen, mikor a jobb első ajtó egyik pillanatról a másikra távozott a helyéről. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.