Bár fotók nem érkeztek a borulás utáni állapotról, szinte biztos, hogy az S2000 komoly károkat szenvedett.

A Honda S2000 sokak szemében egy ikonikus modellnek tekinthető, a körülötte kialakult kultusz pedig évről évre egyre csak erősebb.

Mindez persze nem csoda, hiszen egy nagy teljesítményű japán sportautóról van szó, ez a párosítás pedig eddig nem sok embert tett csalódottá.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Maximum csak azokban az esetekben, amikor megtörve, sérült állapotban látják őket, mint például a jelenlegi esetnél, amikor is az S2000 vezetője egy keskeny úton diktált komolyabb tempót barátja Mazda RX 8-asa előtt, amikor 3-as fokozatból véletlenül kettesbe váltott.

Beszámolója szerint a kuplung felengedése után rögtön elvesztette az autó fölötti irányítást, amellyel végül hatalmasat borult. Az autó vélhetően súlyos károkat szenvedett, és az anyagi kár is jelentős lehet, ám a lényeg, hogy a balesetben senki sem sérült meg.

Eközben a Lamborghini Essenza SVC12 megérkezett Monzába, ahol egészen elképesztő hanghatásokkal kezdte meg a körözgetést. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.