Ennek fényében nem meglepő, hogy a Q8 is villanyosított hajtásláncra váltott, a modell teljes neve pedig Audi Q8 TFSI e quattro lett. Maga a hajtáslánc ismerős elemekből tevődik össze, az ugyanis a 3 literes, V6-os egység és egy villanymotor párosából áll.
Az 55 TFSI e quattro esetében 381 lóerőre és 600 Nm-nyi csúcsnyomatékra számíthatnak a vásárlók, míg a 60 TFSI esetében már 462 lóerő és 700 Nm-nyi nyomaték áll rendelkezésre.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A méretes csomagtér alatt elhelyezett lítium-ion akkumulátor kapacitása 17.8 kWh-ban lett meghatározva, aminek köszönhetően kiviteltől függően WLTP szerint mérve egyetlen töltéssel akár 45 -47 kilométer is megtehető tisztán elektromos üzemmódban. Elektromos üzemmódban a végsebesség 135 km/órában lett limitálva.
A Q8 55 TFSI e quattro 5.8 másodperc gyorsul 0-ról 100 km/órás tempóra, a végsebessége pedig 240 km/óránál lett meghúzva. A Q80 60 TFSI ennél valamivel fürgébb, ott ugyanis 5.4 másodperces 100-as sprintről beszélhetünk, ám a végsebesség teljesen azonos.
A gyengébbik modell alapára 75 351 eurótól indul Németországban, míg az erősebbikért minimum 92 800 eurót kell fizetni.
Az autóról készült galéria a lap alján található.
Eközben a Lamborghini Essenza SVC12 megérkezett Monzába, ahol egészen elképesztő hanghatásokkal kezdte meg a körözgetést. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.