Az EPA néhány nappal ezelőtt már közölt egy mérési eredményt a Volvóhoz köthetően, ugyanis tesztjük végén bejelentették, hogy a tisztán elektromos Polestar 2-vel reálisan nézve 375 kilométert tehetnek majd egyetlen töltéssel a vásárlók.

Ehhez képest az XC40 Recharge mellett voksot tevők valamivel kevesebbel kell, hogy beérjék, ugyanis a hivatal szakemberei hétköznapi használat során 335 kilométeres hatótávolságot állapítottak meg, ami valamelyest elmarad a WLTP szerint mért 400 kilométeres értéktől.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A modell egyébként két villanymotort vonultat fel, a kombinált összteljesítmény 408 lóerő, a maximális forgatónyomaték pedig 660 Nm. Az energiát egy 78 kWh kapacitású akkumulátor tárolja, ami a mostani mérés alapján 335 kilométer tisztán elektromos üzemmódban megtett kilométerhez tud hozzájárulni.

Az EPA közlése szerint a 100 kilométerre vetített átlagos energiafogyasztás 26.5 kWh volt, ami városban 24.6 kWh-ra csökkent, autópályán pedig 29.1 kWh-ra nőtt.

Eközben kiderült, hogy a BMW mennyiért kívánja értékesíteni Magyarországon a nemrég bemutatott vadonatúj M3 és M4 modelleket. Az erről szóló cikkünket itt találod.

Galéria: Volvo XC40 Recharge (2020)