Az autógyártó közlemény szerint a köridőt egy teszt során érték el, a remek eredmény pedig még jobb megvilágításba kerül, ha elmondjuk, hogy a kormány mögött a vállalat egyik mérnöke, John Culliton ült, és nem pedig egy hivatásos versenyző.

A Lucid közölte továbbá, hogy a teszten lévő prototípus a gyári változathoz képest szélesebb gumikat kapott, a súlycsökkentés érdekében pedig az utasteret is rendesen kirámolták.

Az 1:31.3-as idő egyébként kereken egy másodperccel rosszabb annál, mint amit nemrég a Tesla Model S Plaid prototípus futott, ám ellentétben utóbbival, a Lucid Motors egy videót is közzétett az említett körről.

A sorozatgyártott autók körrekordját a McLaren Senna tartja Laguna Secában, a britek sportautója 1:26.62 alatt ért körbe a pályán, ám a Lucid Airnek így sem kell szégyenkeznie, hiszen mindössze 0.4 másodperccel volt lassabb, mint a McLaren P1, ellenben gyorsabb volt olyan sportautóknál, mint a Ferrari 488 GTB, a Chevrolet Corvette C7 ZR1, vagy épp a Mercedes-AMG GT-R, amelynek köridejére két másodpercet is rávert.

Galéria: Lucid Air - Laguna Seca