A Ferrari bemutatta 10. egy darabban elérhető modelljét, amelyet V12-es platformra építettek a 2009-es P540 Superfast Aperta óta, az Omologatát. Az egyedi kreálmány alapja a 812 Superfast, azonban csak a szélvédő és a fényszórók kerültek rá át érintetlenül, amúgy a karosszéria teljesen új.

Galéria: 2021 Ferrari Omologata

Ez egy lapított ovális hűtőrácsból, a kerékívek feletti lekerekített részből, hátsó ablak helyett három vízszintes kivágásból és mélyenülő egyrészes hátsó lámpából áll, de érdemes megemlíteni a hatalmas diffúzort és a spoilert is hátul.

Belül hasonlóan egyedi az Omologata és felidézi a márka versenysport-örökségét is. A kék székek teljesen kitűnnek az amúgy fekete utastérből. A hátsó fények és ablak hiánya a műszerfal és kormány fémelemeivel céltudatos légkört adnak a beltérnek. Ezek az 50-es, 60-as évekből ismert érdes-fémes festést kapták.

Az Omologatát egy meg nem nevezett európai ügyfél rendelte meg, röviden „egy futurisztikus dizájnt” szeretett volna, amely „modern módon újragondolt megkülönböztető elemeket visel, ezzel lehetőséget nyújtva egy tartós benyomást keltő, időtlen formához.” A név alapján a modell közúton csakúgy otthon érzi magát, mint a versenypályán.

A Ferrari nem közölte, hogy a 812 Superfast hajtásláncán változtattak-e, de nagy szükség nem lenne rá, hisz az a gyártó elől ülő leggyorsabb és legerősebb motorja. 6,5-litere, V12-es szívómotorról beszélünk 800 lóerővel és 530 Nm-es nyomatékkal. Ez egy hétsebességes automata váltón át a hátsó kerekekre megy, ezzel 2,9 mp alatt százra repítve a modellt és 340 km/h-s végsebességig juttatja.


A Ferrari a 2019-es, jobban megnyomott évét egy új Grand Tourer bemutatásával zárta, ez a Roma: