A modell nem új, legalábbis olyan értelemben biztosan nem, hogy annak prototípusát már a tavalyi Genfi Autószalonon is láthattuk. Új információ viszont, hogy a sportos hangolású autó szedán és kombi kivitelekben is elérhető, így mindenki megtalálhatja majd a maga számítását.

Az 508 PSE plug-in hibrid hajtáslánca egy 1.6 literes turbómotorból és tengelyenként egy-egy villanymotorból áll, melyek összesen 360 lóerős teljesítmény és 520 Nm maximális forgatónyomaték leadására képesek. Természetesen adott az összkerékhajtás is, az erőt pedig egy 8-fokozatú automata váltó juttatja el a kerekekhez.

Mindezeknek köszönhetően a 0-100-as sprintidőt 5.2 másodpercben határozta meg a gyártó, amely szerint a 80 és 119 km/órás tempó között mindössze 3 másodpercnek kell majd eltelnie. A végsebesség 250 km/órában lett korlátozva, a 100 kilométeres átlagfogyasztás pedig 2 literben lett meghatározva.

Galéria: Peugeot 508 PSE (2020)

A 11.5 kWh-s akkumulátor normál fali csatlakozó használatakor hét óra alatt hozható 100%-os állapotba, ám 7kW-os fali töltő használata esetén ez az idő mindössze 2 órára rövidül.

A szürke, a fekete és a fehér árnyalataiban elérhető, élénk zöld kiegészítőkkel operáló újdonság aerodinamikai szempontok szerint megalkotott karosszériacsmagot, hátsó diffúzort, 20 colos felniket és Michelin Pilot Sport 4S abroncsokat is kapott.

Galéria: Peugeot 508 SW PSE (2020)

Az 508 sportváltozatának bemutatóján a Peugeot azt is megerősítette, hogy 2022-ben egy új hiperautóval a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állnak.


A Peugeot luxusautókat gyártó testvérmárkája, a DS új darabja, a 9 hamarosan Európába is megérkezik, a gyártó ennek örömére osztott meg róla egy videót.