A Jeep Wrangler egy remek képességekkel rendelkező terepjáró, ám vannak olyan esetek, amikor ennek ellenére is bajba tud kerülni.
Így történt ez most is, noha nyilvánvalóan annak vezetője a nagyobb hibás, ugyanis úgy gondolta, hogy egy sziklás, alapvetően gyalogosok és hegyi kerékpárosok számára kialakított túraútvonalon is ellavíroz majd a modellel, ám, mint azt a példa is mutatja, végül mindez nem igazán jött össze.
Néhány fotón úgy tűnik, hogy viszonylag könnyen kimenthető a Wrangler ebből a szorult helyzetből, ám más szögekből már kifejezetten nehéz feladatnak tűnik a dolog, ugyanis az autó erősen jobbra dőlve várja, hogy valaki a segítségére siessen.

Hogy ez milyen módon fog történni, az egyelőre nem ismert, ugyanis az ilyen esetekben a csörlő szokott a legjobb megoldás lenni, ehhez viszont az kellene, hogy egy másik terepjáró is odamerészkedjen, és még akkor sincs semmi garancia arra, hogy a mentés során nem indul meg lefelé a lejtőn az autó.
Szintén járható út lehet az is, hogy valaki egyszerűen csak beül és tolatni kezd, ám ehhez a manőverhez a tehetségen túl nem kevés bátorságra is szükség lenne.