Noha a Volkswagen első elektromos autója, az ID.3 csak néhány hete áll a vásárlók rendelkezésére, a német gyártó máris bemutatta következő modelljét, mely nem túl meglepő módon az ID.4 nevet kapta. A MEB platformra épülő SUV az első olyan elektromos autója lesz a gyártónak, amely a globális piacon is elérhető lesz.

A kompakt méretű SUV 4.58 méteres hosszúsággal rendelkezik, vagyis 32 centiméterrel hosszabb, mint az ID.3. Mindez egyébként egy tágas, jól használható modellé teszi az ID.4-et, hiszen az még a Volkswagen Tiguan 4.51 méteres hosszát is felülmúlja.

A dizájn nagyon hasonlít ahhoz, amit az ID.3-nál már láthattunk, a tradicionális hűtőrács helyét itt is egy egyedi megoldás vette át, amiről az ID modellcsalád tagjai távolról is jól beazonosíthatók lesznek. A jobban felszerelt kivitelekben az IQ. Light LED Matrix fényszórók és a futófényes, szintén LED-es indexek is elérhetők lesznek. Az új SUV-nak légellenállás tekintetében sem kell szégyenkeznie, ennek értékét 0.28-ra faragták le a mérnökök.

Galéria: Volkswagen ID.4, official pictures

A mai trendeknek megfelelően az utastér kialakítását minimálistára vette a gyártó, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a relatíve kis méretű digitális műszercsoport mellett egy 10 vagy 12 colos méretben elérhető infotainment képernyő kapott helyet, aminek köszönhetően fizikai gombok már csak elvétve figyelhetők meg.

Ami magát a felszereltséget illeti, van hangirányítás és alapáron jár a Discover Pro navigációs rendszer is. Természetesen rendelkezésre állnak a különféle csatlakoztatott szolgáltatások is, mint ahogy adott a kiterjesztette valóság technológiával megtámogatott head-up display is. A legfelszereltebb kiviteleknél elérhető lesz a We Connect ID nevű applikáció is, aminek segítségével távolról ellenőrizhetjük az autó töltöttségi szintjét, sőt, indulás előtt akár fel is melegíthetjük az utasteret vele.

Az elektromos működtetésű, kéz nélküli nyitást is lehetővé tévő csomagtérajtó mögött 543 liternyi raktér áll rendelkezésünkre, ami a hátsó ülések lehajtásával 1575 literre növelhető. Az értékesítés kezdetekor a vásárlók az ID.4 1st és ID.4 1st Max (csúcsfelszereltségű) kivitelek közül választhatnak majd, amiket négy különböző színkombinációban vihetnek haza.

Mindkét kivitel alapjául az ID.4 Pro Performance szolgál, amely technikai paramétereit tekintve megegyezik azzal, amit az ID.3 kínál. A hátsó tengely előtt elhelyezett villanymotor teljesítménye 204 lóerő lett, ami mellé 310 Nm-nyi csúcsnyomaték társul.

A 0-100-as sprintidő a gyártó közlése szerint 8.5 másodperc körül alakul, ami lassabb, mint az ID.3 7.3 másodperces ideje, ám mindezt elsősorban a többletsúly indokolja. A végsebesség akárcsak az ID.3 esetében, itt is 160 km/órában lett lekorlátozva, ám 2021-ben érkezik majd egy erősebb, 306 lóerős összkerekes kivitel is, ahol ezen érték is feljebb kúszhat.

A gyártó által beharangozott egy töltéssel megtehető távolság 520 kilométer. Az akkumulátorcsomag 493 kilogrammot nyom, töltése pedig maximum 125 kW teljesítményű töltőkkel történhet. Ebben az esetben az 5 százalékos állapotból kiindulva mindössze 40 perc alatt elérhető a 80%-os töltöttségi szint, vagyis adott a gyorstöltés-támogatás is.

A Volkswagen három különböző fali töltőt is elérhetővé tett a modell mellé, mindegyik 11kW-os töltőkapacitással rendelkezik, ám a pontos töltési időről egyelőre nem ejtett szót a vállalat, mint ahogy jelen pillanatban még a modell pontos áráról is hallgatnak.


Mozgásban a Volkswagen ID 3, a német gyártó első, tisztán elektromos-meghajtású modellje, amelynek népszerűsége idővel a Golf sorozatéval is vetekedhet.