Két éve belső Tesla-dokumentumok kerültek nyílvánosságra, melyek alapján a cég nevadai gyára „álleejtő” mennyiségű szemetet termel. Az iratokat a Business Insider vizsgálta át, amely azt írta, „minden 2500 akkumulátorcsomagra és járműre, ami elhagyja a gyárat, ezer darab nem megfelelő minőségű anyag készül. Ezek felét átalakítva más autókba teszik, a másik fele szemét lesz.”
Ez a lap becslése szerint azt jelenti, hogy a cég 150 millió dollárt (kb. 44 millió forintot) költött szemétre, de a Tesla ezt elutasította, mondván, „számoltak a salakanyag nagy mennyiségével, ami egyébként teljesen normális.”
A Tesla kivizsgálta, honnan szivárogtak ki a dokumentumok, és kiderült, hogy a gyár egyik alkalmazottja, Martin Tripp a ludas. A vezérigazgató, Elon Musk vette a kezébe az ügyet, kiadott egy közleményt, ami szerint Tripp egy „nagy volumenű, káros szabotázsakciót” hajtott végre és „ismeretlen felekkel” osztotta meg az információt.
A Tesla kirúgta és 167 millió dollárra perelte Trippet 2018-ban, most pedig úgy tűnik, nyertek. A részletek ködösek, de a Reuters szerint a periratok alapján a Tesla vádait, miszerint Tripp elismerte, hogy feltörte a cég gyártói rendszerét és több gigabájtnyi adatot küldött el harmadik feleknek, illetve hamis kijelentéseket tett a médiában, elfogadták.
Sajnos vélhetően soha nem fogjuk megtudni a teljes részleteket, mivel az ügyet a Tesla kérésére titkosították. A bíróság szerint ennek „ellenállhatatlan okai voltak” és a javaslatot tiltakozás nélkül fogadták el.
A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.