Az új, harmadgenerációs Dacia Sandero és erősebb változata, a Sandero Stepway a Dacia Logannal karöltve szeptember 29-én lesznek bemutatva, szerencsére a román gyártó az első képeket is közzétette.
Ezeken mindhárom modell részben megnézhető. Láthatjuk a modellek új külsőjét, mely egyrészt a Dustert idézi, de a gyártó új arculatát is tükrözi. A Sandero egyébként 2021 elején kerül piacra. A cég által alapvető (Magyarán: olcsó) modell 13 év alatt jutott el a harmadik generációig, de hatalmasat ugrott előre, ez az első képekből is nyílvánvaló, még ha a technológiai újítások, méretek és motorkínálat nem is áll rendelkezésünkre.
Galéria: Dacia Sandero et Sandero Stepway
A Sandero és a Stepway között még tisztábbak a különbségek, utóbbi már egy kisebb SUV-re emlékeztet. Külön megemlítenénk a motorháztetőt, mely bordázottabb, mint az alapverzióé, míg a hűtőrácsra a modell neve is ki lesz írva, a masszív lökhárítón pedig különböző fémes és fekete elemek lesznek.
A két új Sandero szélvédője is lejtettebb, alacsonyabban van a tető és áramvonalasabb is. Oldalról új oldalküszöbök és kerékívek tűnnek fel, de a kilincsek és a fényszórók Y-grafikája is újdonság. Mindeközben a Logan, is dinamikusabb és hosszabb lett, szintén alacsonyabb tetővel.
Még nem hivatalos, de szinte biztos, hogy a CMF-B platformra épülnek az újdonságok, amelyre a Renault a Cliót és a Capturt, a Nissan pedig az új Juke-ot építette, így vélhetően az alacsonyabb tető ellenére is temérdek hely lesz az utasoknak.
A motorokról egyelőre még semmit sem tudni, úgyhogy szeptember 29-én kiderül, mire számíthatunk, a kérdés az, hogy a már ismert háromhengeres benzines verzió mellett lesz-e dízeles vagy hibrid is. A belteret is titok fedi, de egy infotainment-rendszer biztosan kerülni fog bele.
A szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályok közepette a Daciának is el kellett kezdenie az elkerülhetetlen villamosítást, első elektromos modelljük pedig a Spring nevet kaphatja. Egy rövid ízelítőt is összeütöttek az autóról.