A két modell között jó pár év van, de ettől még nem akkora köztük a különbség.

A Lexus LFA-t minden idők egyik legjobb szuperautójának tartja a közvélemény, de mióta 2012 végén mindössze 500 példány elkészülte után befejeződött gyártása, az autóipar mind aerodinamikai, mind hajtáslánctechnológiában jelentőset lépett előre.

Ennek tudatában tisztesen helyt tud-e állni egy küzdelemben egy modernebb autóval szemben, mint az Audi R8? Ezt tudhatjátok meg mindjárt, mivel a japán modell a német szuperautó Spyder variánsa ellen állt ki egy negyedmérföldes sprintre.

Az R8 V10 Spydernél van papíron az előny, hisz tízhengeres, 5,2-literes szívómotorja 620 lóerőre és 580 Nm-es nyomatékra képes. Az Audi Sport szerint emiatt 3,2 mp alatt elér százra és 328 km/h-ig meg sem áll.

Az LFA-ban is egy V10-es van, de kisebb lökettérfogattal, 4,8-literrel. A Yamahával közösen fejlesztett motor 560 lóerős és 480 Nm-es, a modell 3,8 alatt százon van és 325 km/h a végsebessége. Azonban a gyengébb Lexus kb. 290 kilóval könnyebb az 1770 kg-os R8-asnál, ami kicsit kiegyenlíti az esélyeket annyira, hogy ne tudjuk előre eldönteni, kié lesz a siker.    


Az Audi a 2020-as év elejét az új A3-as bemutatójával szeretné megnyomni, amely az egyik legalapvetőbb darabja kínálatuknak. Egy rövid videó mutatja be a darabot: