Várhatóan az augusztusi visszaesés után sem áll meg a használt autók behozatalának csökkenése - közölte a JóAutók.hu az MTI-vel szerdán.

Az internetes portál a koronavírus újbóli terjedésével magyarázza a mérséklődést. A kedden életbe léptetett határzár megnehezíti a magánimportot, bár - mint írták - a havi forgalom valószínűleg az áprilisi mélypont felett marad. Akkor 7600 autó került be külföldről Magyarországra, míg augusztusban 9725. Utóbbi a havi összevetés szerint 20,3 százalékos, a tavalyi augusztushoz képest 14,4 százalékos visszaesés - közölték a DataHouse adataira hivatkozva.

Az első 8 hónap összesítése alapján a tavalyinál 16 százalékkal kevesebb személygépkocsit, kicsivel több mint 87 ezret hoztak be külföldről. A tavaszi mélypontot némiképp ellensúlyozta, hogy a június és július újból meghaladta a 10 ezres darabszámot, köszönhetően az elhalasztott beszerzések pótlásának - tették hozzá.

Ebben az évben a JóAutók.hu 125 ezer darabos importra számít, ami 20 százalékos visszaesést jelentene 2019-hez képest - olvasható a közleményben.


A Dacia Dokker kisáruszállítóként fontos, hogy komoly vontatási kapacitással rendelkezzen, ezt mérte fel nemrég a román gyártó egy lencsevégre kapott teszten.