Egy Tesla Model S sofőre elismerte, hogy épp filmezett, amikor a héten villanyautójának a robotpilótáját bekapcsolva egy Dodge Charger rendőrjárőrbe csapódott Észak-Karolinában. A hírek szerint az eset helyi idő szerint szerda éjfél után történt. A rendőr egy főút szélén parkolt egy korábbi baleseten helyszínelve, amikor a Tesla megérkezett.
A CBS 17 riportja szerint az ütközés ereje mindkét rendőrt feldöntötte, de nem sérültek meg. A Tesláról és a Dodgeról ez már nem mondható el. A Devainder Goli nevű sofőr később elmondta nekik, épp a telefonján nézett egy filmet, az autót pedig a robotpilótára bízta.
A megyei seriff, Keith Stone elmondta: „Egy sávot zártunk csak le, aztán hirtelen a halál kopogtatott. Jól mutatja ez az eset is, hogy a gépesítés sosem veszi át a közlekedők figyelmének helyét, hogy nem SMS-eznek, hogy nem telefonálnak közben, hanem a vezetésre koncentrálnak.”
Golit egyrészt a sürgősségi szolgálatoknak való hely meg nem adása miatt, másrészt pedig „a járműben található TV” miatt vádolták meg. A helyszínen készült felvételek alapján a Tesla eleje ás a Dodge hátulja is totálkár, utóbbinak még az egyik kereke is kiszakadt.
A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.