A japán kormány úgy döntött, megpróbálja összeolvasztani a Nissant és a Hondát, hogy előbbi megtépázott hírnevét helyrehozzák. Nem volt népszerű a dolog.

Ahogy a mondás tartja, a nehéz idők kétségbeesett döntéseket szülnek, és a japán kormány egyik idei kezdeményezése pontosan így írható le. Mivel a Nissan a Ghosn-botránynak, majd az azt követő, szövetségeseikkel, a Renault-val és a Mitsubishivel való nézeteltéréseinek hála elég nagy slamasztikában van, a japán hatóságok azon tanakodtak, hogy tudják megmenteni az ország második legnagyobb gyártóját a szektor biztosításának érdekében.

Az ötletük az volt, hogy összeültetik a Nissant és a Hondát, hogy kezdjenek bele az összeolvadásról való tárgyalásba. Három, az ügyhöz közel álló forrás a Financial Timesnak mondta el, hogy 2019 végén keresték meg a cégeket, hogy egy nemzeti nagycéget hozzanak létre.

A két cég házasságáról szóló ötlet Abe Sinzó miniszterelnök tanácsadóitól ered. A források szerint féltek, hogy a Nissan és a Renault szövetsége annyira megromlott Ghosn 2018-as letartóztatása miatt, hogy akár össze is omolhat, amitől a japán cég nagyon kiszolgáltatottá válna.

Azonban a vakmerő projektre mindkét cég azonnal nemet mondott, majd a COVID-19 járvány az egészet el is temette. A Honda, mely az egyetlen japán gyártó tőketámogatás nélkül, a Nissan és a Renault bonyolult tőkestruktúrájára hivatkozva utasította el az ötletet, míg a Nissan inkább a Renault-val való szövetséget akarta helyrepofozni, így hamvába holt a kezdeményezés.

A cikk szerint más strukturális okai is vannak annak, hogy a két cég nem illik egymáshoz. A fő akadály a Honda autóinak egyedi tervezése, ami nagyon nehézzé tenné a közös alkatrészek és platformok használatát. Ezen felül a két japán óriás üzletmodellje is teljesen más, szóval az ötlet eleve nem volt olyan jó.


A Honda úgy gondolta, impozáns teljesítményű gyors ferdehátújukat, a Civic Type R-t tovább is lehetne gyorsítani, az eredmény a videón látható Limited Edition: