A McLaren 2016-ban a Genfi Autószalonon (régen még voltak ilyenek) mutatta be az 570GT-t a Sports Series egy praktikusabb tagjaként, melynek tulajdonosai sportos csapatás mellett a hosszabb utakra is koncentrálhattak.

 

Ez elsősorban az 570S szokásos motorvédője helyére tett kisebb raktérnek, a lágyabb felfüggesztéseknek és a jobb hangszigetelésnek volt köszönhető- Az itteni darab 2017-es, most a Bring a Trailer nevű autós kereskedőoldalon árulják 16000 kilométerrel.

A szürke autónak pillangóajtajai, parkolószenzorai és gyári orremelő rendszere van, a felnik pedig a márka „Stealth” darabjai, elől 19, hátul 20 colosak. Emellett az első tulajdonos kipipálta a karbon-kerámia fékbetét opciót is, melyet narancssárgára festettek.

Ez a szín belül is megtalálható a fekete különböző árnyalatai mellett, ahol a váltó szénszálas, a biztonsági övek narancssárgák és egy 12 hangfalas Bowers & Wilkins hangrendszer is található. A narancssárga a kormánykerékre is eljutott, így még dinamikusabb az utastér.

Az 570GT raktere alatt egy 3,8-literes biturbós V8-as rejtőzik 570 lóerővel és 600 Nm-es nyomatékkal. Ennek köszönhetően mindössze 3,4 mp kell neki, hogy elérje a 100 km/h-t, míg a gyártó szerinti végsebessége 328 km/h.


A McLaren Sennával a gyártó egykori legendás versenyzőjük, Ayrton Senna emléke előtt szeretne tisztelegni. Unokaöccse, Bruno, aki szintén autóversenyző, próbálta ki a hatalmas erőket megmozgató kocsit.