A villanyautók egyik legnagyobb előnyeként hangoztatják, hogy sokkal olcsóbb őket fenntartani, mint a hagyományos motorokkal futó járműveket. Valóban ilyen jelentős ez? Amikor az első Teslák, főleg a Model S, a piacra kerültek, nem lehetett tudni, hosszú távon mennyire megbízhatóak. Elvégre egy viszonylag fiatal cég építette őket, kevés tapasztalattal az autók világában. Az azóta eltelt évek alatt a Tesla eladásai szárnyra keltek, és sokan rengeteg kilométert tettek autóikba.

Steve Sasman az egyikük. Ő 2014-ben vett egy kb. 56 ezer km-t futott Model S P85-öt 79 ezer dollárért (kb. 22 millió forint mai árfolyamon). Az azóta eltelt öt évben rengeteget használta, majd 344 515 km-rel a kerekei mögött túladott rajta, még egy, az USA 48 államát és Kanadát érintő túrára is elment vele. De mennyibe került ez neki?

A Tesmanian szerint összesen 5415 dollárt (kb. másfél millió forintot) töltött rá, ezekből a legkomolyabb tételeket egy új infotainment képernyő és egy új töltőcsatlakozó jelentették. Emellett két szett gumit elfogyasztott, a kilincset és a 12 voltos akkumulátort kellett cseréltetnie és volt még egyéb apróbb munka is rajta.

A Tesla jelenlegi tulajdonosa továbbra is használja azt, nemrég lépte át a 300 ezer mérföldes (482 803 km) határt. Amióta nála van, kb. újabb 5000 dollárt költött karbantartásra, ami nagyjából hárommillió forintot jelent 480 ezer km-re, és ez szerintünk - legalábbis amerikai mércével - nem egy rossz szám.


A Tesla a Model Y nevű SUV-val szeretné még jobban maguk felé borítani az amúgy is nekik kedvező villanyautó-piacot, és tekintve, hogy fél évvel a tervezett előtt tudták piacra dobni, minden esélyük megvan erre, ezt ünneplik a következő videóval.