Az új Ford Bronco és Bronco Sport július 13-i bemutatója után lelkes fogadtatásra talált a terepjárók rajongóitól. Három hét alatt 165 ezer vásárló tette le a 100 dolláros foglalót, ami a Ford szerint még soha nem fordult velük elő. Azonban bár Észak-Amerikában úgy tűnik, repülőrajtot vesz a modell, Európában semmilyet nem fog.

A Ford bejelentette, sem a teljes méretű Bronco, sem a Bronco Sport nem kerül át az öreg kontinensre. A cég német részlegének szóvivője az Automobilwochénak mondta el, hogy a modelleket „teljesen az észak-amerikai piacra szabtuk, nincsenek tervek az Európába elhozatalra."

Galéria: 2021 Ford Bronco

A Mustanggal ellentétben, melyet sikerült világsikerré formálni a 2015-ös hatodik generáció indulására, a Bronco és a BS maradnak Amerikában, a Ford nem szeretne az Európában is engedélyezett verzióval bíbelődni, bár a Bronco Sporttal nem kellene sokat dolgozniuk, hisz ennek ugyanaz a platformja, mint az európai Kugának.

Bár a Ford pontos okot nem jelölt meg, hogy miért nem hozzák át az óceánon az újdonságokat, nagy köze lehet hozzá az EU roppant szigorú, 95g/km-es károsanyag-kibocsátási határához. A Ford flottájának átlaga már így is elég magas, ez a két darab pedig csak feljebb tolná.

Ez azért van, mert egyik modellhez sem jár villamosított hajtáslánc, legalábbis nem a piaci debütkor. Az új Broncóba egy 270 lóerős, 2,3-literes négyhengeres EcoBoost és egy 310 lóerős, 2,7-literes V6-os EcoBoost került. A Bronco Sport esetében egy 181 lóerős, 1,5-literes háromhengeres EcoBoost és egy 245 lóerős, 2,0-literes, négyhengeres EcoBoost közül lehet választani.

Vajon végül a Ford megajándékozza a Bronco Sportot a Kuga hibrid hajtásláncával, hogy Európában is értékesíthesse? Idővel elválik, de például a Ford Explorer hibrid változata idén már megvásárolható itt is, úgyhogy van ilyenre precedens.


A Ford Mustang Mach-E lesz az amerikaiak első, teljesen elektromos Mustang néven futó modellje. Sokak szerint ezt a nevet eléggé ráerőltetik, de a cég készített egy videót, amiben bemutatják, benne is van potenciál.