Több Corvette C8-tulajdonos tett panaszt, hogy a kocsi első csomagtartója váratlanul kinyílhat vezetés közben, de nem emiatt, hanem egy jóval furcsább hiba miatt intéztek rájuk visszahívást. A Road & Track cikke szerint a középmotoros sportkocsit azért javítanák, mert egy kisgyerek beszorulhat a csomagtartóba. Bár ennek nem sok az esélye, de a visszahívás szerint rávilágít arra, hogy az autó nem teljesíti azt a biztonsági előírást, miszerint ilyen esetekre kell egy menekülési mód a csomagtérbe.
A dokumentum szerint a Corvette 10 perccel leállítása után alvó módba kapcsol, ez pedig a csomagtartó belső nyitógombját lekapcsolja. Így amennyiben „egy kisgyerek bemászik és magára csukja a csomagtérajtót, könnyen lehet, hogy segítség nélkül nem tud kijutni, ezzel növelve az esetleges sérülésveszélyt.
Szerencsére a cégnek van egy szoftverfrissítése, amivel kisebb feszültség alatt is „felébred” a kocsi, így a belső nyitógomb is működik majd. Ezt OTA-frissítés keretében telepítik majd, de szervízben is lehet kérni.
A menet közben kinyíló csomagtartóval kapcsolatban a GM a The Drivenak azt mondta, ez azért lehet, mert a tulajdonosok nem zárják be őket rendesen, emiatt próbálnak olyan figyelmeztetést telepíteni az autóra, ami szól a sofőrnek, ha nincs teljesen lezárva az ajtó.
Tavaly hatalmas sikernek bizonyult a majd 20 éves téli álmából felkeltett Toyota Supra, 2021-ben pedig tovább bővítették a kínálatot, erről szól az alábbi videó: