Emellett a benzines és dízeles hajtásdláncokba egy enyhehibrid kerül a flotta kizöldítísének érdekében.

A következő generációs 5-ös BMW és az X1-es SUV modellek már elektromos hajtáslánccal is elérhetőek lesznek a benzines, dízeles és hibrid variánsok mellett. Ez a BMW károsanyag-kibocsátást csökkentő tervének része, 2023-ig 25 hibrid és elektromos modellt mutatnának be.

Ezzel a következő 7-es sorozatot követik majd, ez lesz az első BMW, amely ezzel a négyféle hajtáslánccal lesz elérhető, köztük villanyautóként. Az 5-ös, 7-es és X1-es BMW-k benzines és dízeles verziói enyhehibrid rendszert is kapnak, így tovább lökdösve a BMW-t céljai felé. 2021 végére így a bajorok elektromos autói közt öt modell lesz: az i3, az iX3, az i4, az iNext SUV és a Mini Cooper SE.

Oliver Zipse, a bajorok vezérigazgatója elmondta: „Mi nem csak fellengzős kijelentéseket teszünk, konkrét tízéves tervünk van éves célokkal. Minden évben elmondjuk, hogyan tartjuk ezeket és ezekhez mérjük magunkat. Az igazgatótanács és az ügyvezetők kompenzációja is ettől fog függeni.”

A BMW azt is elmondta, jó úton vannak, hogy az EU idei szigorú CO2-kibocsátási flottacélját tartsák. A németek 10 éven belül hétmillió villamosított modellt szeretnének az utakra küldeni, kétharmadukat elektromos hajtáslánccal.

A cég technikai részleteket és érkezési időpontot sem tett közzé az új 5-ös és X1-es elektromos változatáról, de a nemrég bemutatott iX3-ban látott konfigurációra számítunk egy hátsó tengelyen ülő 282 lóerős villanymotorral és egy 80 kWh-s akkucsomaggal.


A BMW M, avagy a BMW motorsport részlege már évtizedek óta szállítja a németeknek a megbízható izomautókat. Az alábbi videóban egyik legújabb modelljük, az M2 CS mutatkozik be.