Az S-osztályú Mercedes a kényelemről és a luxusról ismert, de biztonság terén is úttörő. Utóbbi a következő generációban is látszani fog, a cég ugyanis bejelentette, hogy a modellben lesz „a világ első légzsákja a hátsó utasoknak.”
A teljes részletekre jövő héten derül fény, de már most elmondták, hogy ezek funkciója a hátsó utasok védelme frontális ütközésnél. A légzsákok az első ülés hátsó felébe kerültek, ütközés észlelésekor aktiválódnak, U-alakjuknak hála pedig tökéletesen ölelik körbe az utas fejét.
Emellett azt is közzétette a gyártó, hogy ezek „teljesen más koncepciók, mint az első légzsákok), főleg, mert gyerekülésekhez szabhatóak és ezek felfújható biztonsági öveivel működnek majd együtt. Egy eddigi funkciót, a Pre-Safe Impulse Side-ot is fejlesztették.
Ez oldalsó becsapódás észlelése esetén az ülés légpárnáit felfújva középre húzza az első üléseket és megemeli az autót, hogy a merevebb alsó rész kapja a nagyobb ütést. A Mercedes további információmorzsákat tervez csepegtetni az új S-osztályról, mely szeptember 2-án debütál.
A Mercedes-Benz egyik legnépszerűbb modelljének, a C-osztálynak a következő generációját teszteli a Nürburgringen, erről szól az alábbi videó: