A méretes hűtőrács megjelenése szinte garantált, ám a látványképek alapján az összkép teljesen rendben lehet majd.

A készülőben lévő új BMW M3-ról több kémfotó is kiszivárgott már korábban, melyek alapján megerősítést nyert, hogy az új dizájnnyelvezet ezt a típust sem kerüli majd el.

Mindez azonban nem tűnik olyan hatalmas problémának, ugyanis egy M3-tól alapvetően azt várja az ember, hogy teljesítményben hozza az elvárt szintet, és azt, hogy ha a valaki ránéz a modellre, egyből az jusson eszébe, hogy ez bizony egy fenevad lehet.

Galéria: 2021 BMW M3 Sedan new rendering

Na már most, az új típusú hűtőrács kapott hideget és meleget is az utóbbi hónapokban, ám a kémfotók alapján elkészített renderképeken az összkép azért rendben lévőnek tűnik. Megvan a kellő mogorvaság, a kellő sportosság, és úgy általánosságban véve is vonzza a tekintetet a modell, a BMW számára pedig vélhetően ennél több nem is kell, hiszen ez már épp elég ahhoz, hogy elgondolkodtassa a potenciális ügyfeleket a vásárláson.

A motorháztető alá kerülő erőforrás kétféle verzióban is elérhető lesz, az egyik 480, a másik pedig 510 lóerős teljesítménnyel. Előbbi kizárólag hatsebességes automata váltóval és hátsókerék-hajtással lesz hazavihető, míg utóbbi 8-fokozatú automatával és akár összkerékhajtással is a vásárlók rendelkezésére áll majd.

A várakozások szerint a 0-100-as gyorsulás ideje valahol 4 másodperc alatt alakulhat majd, az pedig külön jó hír lehet az érdeklődőknek, hogy az M5-nél meglévő xDrive összkerékhajtás módosított változata a már jól ismert Drift módot is támogatja majd, vagyis a vezetőknek adott esetben lehetőségük lesz majd hátsókerék-hajtásra kapcsolni.


A BMW nem készít következő X7 M-et, ehelyett az Alpinára bízták az X7-es csúcsvariánsának elkészítését, lássuk, mire jutottak: