A mindössze 600 példányt számláló sorozatban szinte az összes opció alapfelszereltségként lesz elérhető.

Az új BMW X7 Dark Shadow Edition a nagy luxuscrossover iránt érdeklődők számára még különlegesebb élményt ajánl, de gyorsan le kell csapni rá, mert világszerte csak 600 készül belőle. A Shadow Edition a márka sötétszürke matt fényezésével kapható, de a szegélyeken, az oszlopok fedlapjain, a tükrökön, a tetősíneken, a hűtőrácson és az első légbeömlők körül fekete elemek is vannak. A kipufogók vége is feketében díszeleg, csakúgy, mint a 22 colos felnik.

Galéria: 2021 BMW X7 Dark Shadow Edition

Belül Merino bőrkárpit található fekete-sötétkék színvilággal. Utóbbi színt a plafon, a műszerfal felső része, az ajtók és a karfák kapták. A műszerfal alja és az első részek hátulja fekete. Általában opcióként elérhető dolgok (teljes körü segédletcsomag, luxusülések, stb.) alapszinten érhetőek el, az egyetlen kiegészítő az, hogy a hátsó sorba két különálló ülést lehet kérni egy nagy helyett.

A Dark Shadow Edition alapja az X7 M50i, amely a BMW N63-as jelű, 4,4-literes V8-as biturbóját használja 523 lóerővel és 650 Nm-es nyomatékkal. Ehhez egy nyolcsebességes automata váltó, összkerékmeghajtás, légrugós felfüggesztés és az M Sport fékei járnak.


Megérkezett az első hivatalos videó a BMW Concept i4-ről, amely elkészülte után komoly fegyver lehet majd a bajor gyártó kezében.