A Tesla második negyedéves pénzügyi beszámolójában jelentette be, hogy új és legnagyobb gyára a texasi Austin mellett lesz megépítve. A telephely kétezer hektáros területen fekszik majd, Elon Musk vezérigazgató szerint pedig „ökológiai paradicsom” lesz.

A bejelentés után Texas kormányzója, Greg Abbott elmondta, legalább ötezer új munkahelyet és több, mint egymilliárd dollárnyi tőkebefektetést jelent az üzlet az államnak, majd hozzátette: „A Tesla az egyik legizgalmasabb és leginnovatívabb cég a világon, büszkék vagyunk, hogy a csapatukat Texasban üdvözölhetjük.”

Tekintve, hogy Texas többmilliós ösztönző csomagot ajánlott a cégnek, nem meglepő a választás. Travis megye törvényhozói 14,7 millió dolláros adókedvezményt csaptak a korábbi 50 millióshoz. A gyártó szerint az előkészületek már meg is kezdődtek, maga Musk korábban úgy nyilatkozott, az új gyárban Model Y-ok és Cybertruckok fognak épülni, újabb információk alapján azonban a Model 3 és a Semi kamion is itt születik majd meg.

A cég negyedéves bevétele hatmilliárd dollár volt, ám a koronavírus-járvány miatt termelése alaposan lelassult. Tekintve, hogy a kiszállításaik a második negyedévben nem zuhantak jelentőset, csupán 13%-ot a Model S és X, 5-öt a Model 3 és Y esetében. Ez nem olyan jó hír, mint amilyennek hangzik, mert a cég készautó-készletei jelentősen fogynak, a gyártó közlése szerint 17 napra elegendő elkészült jármű van náluk.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.