Új akkumulátor és ú karosszéria lehet a terítéken a jövőbeli modelleknek sajtóértesülések szerint.

A Tesla nem a hagyományos modellévváltásokat részesíti előnyben, inkább a maguk tempójában frissítik felállásukat. Ez néha zavart okoz, de most úgy tűnik, a Model S és a Model X nagyobb frissítés elé néznek.

Egyelőre még semmi sem hivatalos, de az Electrek szerint a cég egy titkos, Palladium nevű projekten dolgozik, amiről még nem sokat tudni, csak hogy a Model S és a Model X állnak a középpontjában. Jelentős változásra lehet várni, a lap szerint új gyártósorok és a Palladium-vázak bevezetése is terítéken van, így külsőbeli változások is érkeznek, mely mindkét modellre ráférne.

Új akkumulátorokról és meghajtásokról is szó van a cikkben, ezek vezethetik be a nagyteljesítményű Plaid verziókat, és a Tesla szeptemberi Battery Day eseményének foganataiból is hasznot húzhatnak az új modellek.

Más változásokról egyelőre nem nagyon tudni, korábbi cikkek szerint a Model S frissítése után belül a Model 3-ra hajaz majd. Ugyanezen cikkek szerint a Model S Long Range hatótávja 645 km fölé emelkedik (ez már meg is történt, 647-nél tart az autó), és hogy a frissítés 2019. szeptemberében esedékes - ezzel viszont már egy évet biztosan tévedtek.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.