A német gyártó lerántotta a leplet legújabb modelljéről, a Porsche 911 (992) Turbóról, mely bár több szempontból is elmarad a Turbo S-től, a távolságot érezhetően csökkentette.

Néhány hónappal ezelőtt a Porsche megmutatta, milyen, amikor egy igazán félelmetes modellt terveznek, és bemutatták a 911 Turbo S-t 650 lóerővel és 800 Nm nyomatékkal, ami sok esetben indokolttá tette, hogy párhuzamot vonjunk a jelenleg elérhető legerősebb modellel, a Porsche 911 GT RS-sel.

Most azért ilyen lépéseket nem teszünk, ám az biztos, hogy megérkezett a Turbo modellcsalád még egyetlen hiányzó tagja, a Turbo S, amely a maga 580 lóerős teljesítményével és 700 Nm-es csúcsnyomatékával minden bizonnyal megköveteli majd magának a tiszteletet saját kategóriájában.

Galéria: Porsche 911 Turbo (2020)

Az előző-generációs modellhez képest az újdonság plusz 40 lóerő teljesítményt vonultat fel, így érthető módon a gyorsulási értékek is javultak. A kupé esetében a 100-as sprint 2.7 másodpercet vesz igénybe, míg a kabriónál ugyanez a művelet 2.9 másodpercig tart, vagyis mindkét kivitel esetében 0.2 másodperces előrelépésről beszélhetünk. A végsebesség csakúgy, mint eddig, 320 km/órában lett meghatározva, az erőt pedig egy robotizált PDK duplakuplungos váltó jutatta el a kerekekhez.

Némi változtatást aerodinamikai fronton is eszközöltek a mérnökök, a légterelő elemek a korábbinál hatékonyabban terelik a légáramlatokat, és megnövelték a hátsó szárny méretét is, hogy nagyobb aerodinamikai támogatást nyújtson.

Akárcsak a hagyományos 911, a 911 Turbo is elől 20, hátul pedig 21 colos felnikkel kerül értékesítésre, ám változás, hogy az első kerekek 10 mm-rel szélesebbek lettek annál, mint amiket 992 Carrera S-re és a 991-es Turbóra helyezett a gyártó.